#Göncz Árpád temetése

Göncz Árpád családja köszönetet mondott
 
Göncz Árpád családja köszönetet mondott

Göncz Árpádné és gyermekei köszönetet mondanak mindazoknak, akik a volt köztársasági elnök halála miatt kifejezték részvétüket, megjelentek a temetésén vagy a budapesti és vidéki megemlékezéseken - közölte a Göncz Árpád Alapítvány pénteken.

MTI MTI

Orbán köszönetet mondott Göncz Árpádnak
 
Orbán köszönetet mondott Göncz Árpádnak

Göncz Árpádról is megemlékezett péntek este Orbán Viktor miniszterelnök a muravidéki Lendván, ahol a magyar önkormányzati közösség létrejöttének 40. évfordulója kapcsán tartottak ünnepséget a magyar és a szlovén kormányfő jelenlétében.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Elbúcsúztak Göncz Árpádtól
 
Elbúcsúztak Göncz Árpádtól

Több ezer ember vett részt péntek délután Göncz Árpád volt államfő temetésén az Óbudai temető 16-os parcellájában. Mécs Imre búcsúbeszédében azt mondta, jó lenne, ha sok Göncz Árpád lenne, aki a szeretet embere volt, de tudott határozott és kemény is lenni. Orbán Viktor családjával magánemberként látogatott el a gyászszertartásra, a hátsó sorokban foglalt helyet.

hvg.hu hvg.hu

Végső nyugalomra helyezték Göncz Árpádot
 
Meg akarják akadályozni, hogy Orbán bejusson Göncz temetésére
 
Meg akarják akadályozni, hogy Orbán bejusson Göncz temetésére

A Kossuth téri sátrazásról elhíresült Szabó Gábor Tuareg kétszáz "Hazafit" vár, akik feltartóztatnák Orbán Viktort és Áder Jánost, ha fekete autóval, testőrökkel érkeznek Göncz Árpád temetésére. Ha a közméltóságok a nép közé vegyülve jönnek, beengedik őket - ígéri a VIII. kerületben hozott rendpárti intézkedésekről is ismert balos mozgalmár.

hvg.hu hvg.hu

Orbán és Áder is elmegy Göncz Árpád temetésére
 
Orbán és Áder is elmegy Göncz Árpád temetésére

A volt államfő a végakaratában rendelkezett arról, hogy ne a Fiumei úti Nemzet Sírkertben, hanem Óbudán temessék el, és a szertartáson ne mondjanak beszédet a kormány és az Országgyűlés jelenlegi vezetői, és Áder János jelenlegi köztársasági elnök sem. Ennek ellenére Orbán és Áder is részt veszt a temetésen, persze magánemberként.

hvg.hu hvg.hu